|








| |
 Dr. Gajdos Gábor

Körömszél gyulladás -
benőtt, gyulladt köröm - körömgomba kezelése
Lábfejünk
komoly munkát végez egy életen át. Rajta hordjuk mindazt a súlyt, amit egy
emberöltő alatt le- és felszedünk magunkra. Ezért szenteljünk különös figyelmet
ápoltságának, mert egész közérzetünkre kihathat, ha nem törődünk vele. Ha
elhanyagoljuk egész télen, akkor nyáron igen csúnya gyulladt körömszél vagy gombás köröm kandikálhat ki a nyitott
szandálból.
Gyakori probléma a bőrkeményedés, a tyúkszem, a
benőtt, gyulladt, valamint a gombás köröm, melyek általában a láb zárt cipőbe való folyamatos bekényszerítése
miatt alakulnak ki.
A talpakon tyúkszem a
láb boltozatainak lesüllyedése következtében alakul ki, így a tartós eredmény
érdekében betéttel a statikai zavarokat is rendezni kell.
A benőtt, gyulladt köröm
általában az öregujjon jelentkezik, mivel ezt nyomja leginkább a lábbeli. A
szorítás és az irritáció miatt a köröm, növekedés közben belenő a környező lágyrészekbe, azaz a körömsáncba ami
gennyesen gyulladt lesz és emiatt komoly fájdalmat képes okozni. Ilyen esetben ne kezdjünk
öngyógyítást, hanem forduljunk mielőbb szakemberhez.
A benőtt, gyulladt köröm megelőzésére azt
egyenesre kell vágni, nem szabad a két sarkát lekerekíteni!
Gomba körmön is jelentkezhet, de a lábujjak között is gyakran előfordul.
Ezt idejében el kell kezdeni kezelni, mivel egy teljes új köröm növekedési ideje
8-9 hónap. A mai statisztikák szerint minden harmadik ember szenved körömgomba fertőzéstől, főleg a
lábkörmein. Mivel a körömgomba fertőző, átadhatjuk a velünk egy háztartásban élőknek, vagy már gyógyult lábunkat
visszafertőzhetjük cipőnkkel, papucsunkkal, fürdőszoba-szőnyegünkkel! Ezért a lábbeliket is szükséges legalább havonta egyszer
fertőtleníteni.
A benőtt, gyulladt köröm okai
között leggyakrabban a láb boltozatainak süllyedése miatt az "összetorlódó" ujjak egymásra kifejtett nyomása, valamint a nem megfelelő p edikűr
szerepel. A körömsarkok túl mély kivágása és a következményes hámsérülés
gyulladt, később benőtt köröm kialakulásához vezet. A köröm sarkainak mély kimetszése sérülést
okoz, a kialakult kicsiny hámhiányon keresztül a kórokozó baktériumok, gombák megfertőzik a körömágyat,
bőrpír, duzzanatt, érzékenység, majd lüktető fájdalom alakul ki a köröm sarkánál.
A körömlemez
természetesen tovább növekszik, de mivel a körömszél a gyulladás miatt hegesedett, eltűnt a
kivezető bőrbarázda, belenő a gyulladt hámszövetbe, ezáltal további sebet,
mechanikai irritációt és fertőzési kaput fenntartva. A növekedő köröm szúró
érzést okoz. Ha ekkor a fájdalom ellenére még mélyebben kivágjuk a köröm sarkát,
kezdődik minden elölről, egyre súlyosbodó állapotot előidézve. A begyógyulni
képtelen, felsebzett hámszövet alól sarjszövet, másnéven vadhús burjánzása
indul meg, amely további súlyos panaszokat okoz.
3TO és a Podofix active spange = új lehetőség a benőtt, gyulladt köröm kezelése során
Sajnálatos módon, akinél egyszer már előfordult gyulladt, benőtt köröm, annál nagy valószínűséggel többször is fog jelentkezni e
kellemetlenség.
A láb boltozatainak egyénre szabott betéttel történő helyre emelése mellett - amit számítógépes talpvizsgálat alapján készíttetünk
és ami elengedhetetlen a benőtt köröm kezelése esetén a tartós megoldáshoz - most
forradalmian új lehetőséget nyújt a benőtt köröm kezelése során az ún. spange alkalmazása. E módszert egy skót fogorvos fejlesztette ki -
a fogszabályozásból
vett ötlet alapján - az 1960-as években. Ezt követően a benőtt, gyulladt köröm kezelése a legújabb spange technika adta lehetőségeknek
megfelelően folyamatosan fejlődött. Kezdetben a spange személyre szabásához gipszmintavételre volt szükség, ez volt a feltatláló
után elnevezett ún. Fraser spange, vagy omega spange. Később műanyag lap felragasztásával próbálkoztak, ennek neve BS spange
lett.
Mivel azoban a BS spange által kifejtett húzóerő nem volt kielégítő, továbbfejlesztették azt egy drótszál beépítésével, ez az
ún. Onyklip spange. Azt a lehetőséget, hogy a benőtt, gyulladt köröm kezelése során a köröm széleire ható emelő erő egyénileg
szabályozható legyen, a három drótból
felépíthető 3TO spange biztosította először. A 3TO spange két apró, orvosi fémből a beteg körmeihez méretezett dróthorog és a
köröm hátán ezeket összehúzó feszítő hurok segítségével, teljesen fájdalom mentesen emeli meg a köröm széleit és segít
kivezetni a köröm sarkait, abból a lefelé irányuló lágyrész vályuból, amit a korábbi körömszél gyulladás okozta hegesedés
gyakran elzár
és amely a növekvő körmöt ismét eltérítheti, újabb és újabb gyulladás lehetőségét előrevatítve.
E technika alkalmas kezdődő körömszél gyulladás kezelése esetén, esetleg a gyulladás gyorsabb megszűnését eredményező lágy lézer
besugárzással kombinálva. A 3TO spange sikerrel alkalmazható sebészi beavatkozást igénylő
benőtt, gyulladt köröm kezelése esetében - a gyógyulás lezajlását követően - a kiújulás megelőzésére. A köröm növekedés ütemétől függően a benőtt köröm
kezelése addig tart -
általában 3-4
hónapig -, amíg a köröm új utat talál magának és sarkai kijutnak a szabadba. A 3TO spange cseréjére átlagosan 4-5 hetente kerül
sor, ilyenkor igazítunk elhelyezkedésén és változtathatunk a húzóerő mértékén. A benőtt, gyulladt köröm spange technikával történő
kezelése teljes időtartama alatt lehet cipőt
viselni, dolgozni, sportolni, lábat mosni, fürdeni.
A spange család legújabb tagja az ún. Podofix active spange. Ez a felragasztható műanyag lapocska és a közepébe épített,
az emelő hatást fokozó, megfeszíthető dróthurok kombinációja. A Podofix active spange leginkább enyhe, kezdődő panaszokat okozó
benőtt, gyulladt köröm kezelése esetén, ill. a 3TO spange alkalmazásával kombinálva a leghatékonyabb.
Bár az irodalmi adatok és többek hazai tapasztalata alapján is használható a 3TO spange a gennyesen váladékozó, benőtt, gyulladt
köröm
kezelése során is, saját véleményünk, hogy az idegen anyag behelyezése a gyulladt területre, sokaknál szerepet játszhat a körömszél
gyulladás
fenntartásában, ezért rendelőnkben az ilyen benőtt, gyulladt köröm kezelése esetében érzéstelenítésben elvégzett sebészeti körömszél kimetszést
végzünk, majd általában egy hónap múlva Podofix active spange felragasztása történik. A podofix active spange segít abban, hogy
a növekvő új körömszél nem forduljon a mélybe. Amikor a köröm sarka háromnegyed részben kinőtt 3TO spange felhelyezését végezzük.
Ez a spange egészen addig alkalmazandó, amíg a korábban benőtt köröm kezelése során eltávolított sarka a külvilágra nem kerül.
Bár a spange technika kivitelezése a benőtt, gyulladt köröm kezelése során a külső szemlélő számára könnyen elsajátíthatónak látszik,
az eredményesség az apró részletek
ismeretében és a rutinban rejlik, ezért megfelelő oktatás után bízhatunk csak a sikerben.
 A 3TO spange felhelyezése - video
 Dr. Gajdos Gábor
a benőtt köröm spange
kezeléséről - ATV
Dr. Gajdos Gábor előadása 2011.04.17-én a 20. Beauty Pedikűrös
Konferencián
Orvosi lábápolás = gombás köröm, sarok repedés gépi kezelése, krónikus sebek gondozása
Mit is nevezünk orvosi lábápolásnak, mi a szerepe a gépi pedikűrnek?
Orvosi lábápolásról akkor beszélünk, ha orvosi irányítás mellett tevékenykedő, egészségügyi végzettségű szakember végzi lábaink
kezelését. Ez sokszor átfedést mutat a pedikűrös-munkával, azonban számos eltérés is fellelhető.
Milyen probléma esetén célszerű orvosi lábápolásra jelentkezni? Orvosi lábápolásra/gépi pedikűrre általában a "problémás
lábúaknak" van szüksége:
- Makacs, mély, pedikűrös által már nem eltávolítható tyúkszemeknél
- Cukorbetegek vagy érszűkületesek sérülésre érzékeny lábán jelentkező bőrkeményedéseknél
- Rendszeresen visszatérő, vagy szűnni nem akaró körömgomba kezelése esetén
- Nehezen, vagy nem gyógyuló sebek, berepedések esetén
- A fentieket halomozottan okozó cukorbetegség fennállásakor
Mik a különbségek az orvosi lábápolás/gépi pedikűr és a pedikűrös kezelési lehetőségei között?
- Az orvosi lábápolást/gépi pedikűrt sebészeti műszereket is felvonultató rendelői körülmények között végezzük.
- Mélyebb elváltozások eltávolítása esetén hatékony érzéstelenítést lehet alkalmazni.
- Rendelkezésre állnak a modern sebkezelés eszközei (pl.: hidrokolloid kötszerek, alginát sebkezelők, stb.).
- Lehetőség van a gyulladás csökkentés és a sebgyógyulás gyorsítására fizikoterápiás módszerek bevetésére (pl.: lágy lézer
terápia).
- Bármilyen felmerülő szövődmény esetén helyben rendelkezésre áll orvosi segítség.
Hogyan történik az orvosi lábápolás, miért előnyös a gépi pedikűr?
Ún. "problémás láb" esetén orvosi vizsgálat előzi meg a kezeléseket, gondosan tisztázva az előzményeket, a fennálló
alapbetegségeket. Amennyiben ilyenek még nem ismertek, de alapos gyanú merül fel, laboratóriumi vagy röntgen vizsgálatokkal
lehetőség van pl. a cukorbetegség, csontkinövések, stb. kizárására. Az orvos szükség esetén gyógyszert ill. otthoni kötözéshez
szükséges kötszert is felírhat. A sebész az első konzultáció során a lábápolást végző szakasszisztenssel közösen kialakítja a
kezelési tervet, a pácienssel közösen megbeszélik milyen gyakran legyen kezelés, ill. kontroll vizsgálat.
A kezelés menetében olykor az orvos is tevékenyen részt vesz, főleg az érzéstelenítést, mélyebb kivágásokat igénylő esetekben.
A gépi pedikűrözést két területen mindenképpen célszerű előnyben részesíteni a sebészeti megoldásokkal ill. a kézi
pedikűrrel szemben: ezek a cukorbeteg láb gondozása ill. a makacs, köröm megvastagodással, deformitással járó gombás panaszok.
Az ún cukorbeteg láb jellegzetessége, hogy a magas vércukorszint miatt kialakuló hajszálér, majd érzőideg károsodás miatt a
láb fokozatosan érzéketlenné, emiatt sérülékennyé válik. A rossz keringés miatt a gyógyulási hajlam is csökken, ugyanakkor
a magas cukor szint - ez jó táptalaj - következtében a bakteriális, de legfőképpen a gombás fertőzés, így a körömgomba veszélye is
igen jelentősen
megnő. Gyakoriak a talpi fekélyek, a mély, időnként vérző, berepdésekkel tarkított nagy kiterjedésű, vastag és kezdetben
fájdalmas járást okozó bőrkeményedések, főleg a sarkakon. Mivel előrehaladott esetben a páciens nem érez fájdalmat, rossz a
sebek gyógyulási hajlama és nagy a fertőzés veszélye,a mély, nyílt sebet ejtő sebészeti beavatkozásokat kerülni kell! Csak nagy
óvatossággal, körültekintéssel és hozzáértéssel szabad hozzányúlni az ilyen lábakhoz. A gépi pedikűrözés ún. "egy érintéses
technikájával", ahol a forgó kezelőfejekkel csak egy-egy gyors mozdulat erejéig érintjük a lágyrészeket, apránként, sérülés
mentesen, rétegről-rétegre távolíthatók el a problémás bőrterületek.
Lábunkon a körömgomba a cipőbe zárt végtagjainkon és finomított szénhidrátokban gazdag étrendünk mellett sajnos gyakori
jelenség. A körömgomba miatt lemezesen széteső, vagy apró morzsákban szétmáló, sárgás-barna köröm nem csak esztétikailag zavaró, de az egy
háztartásban élők fertőzésének veszélyét is magában rejti. Ugyanakkor a leváló darabkák a lágyrészekbe ékelődve gyakran
nehezen megoldható, visszatérő körömszél-gyulladásokat okozhatnak.
Minél később kezdődik a gombás köröm kezelése, annál hosszadalmasabb és bizonytalanabb a gyógyulás. Ennek okai a következők:
A köröm nagy része élettelen szaru lemez, így a gyógyszerek formájában adagolt antimikotikumok a keringéssel legfeljebb
csak a tövéig, a növekedési zónáig juthatnak el. A gombás köröm elhalt szarurétegébe már nem szívódnak fel.
A felszín felől, az egyre vastagabb, körömgomba miatt kórokozóval zsúfolt szarulemezek közé,a gombás köröm kezelése során
alkalmazott leghatékonyabb gombaölő készítmények sem jutnak be, hatásuk csak a felső rétegekben érvényesül.
Miért nem távolítjuk el minden esetben a beteg, sérült, körömgomba miatt értéktelen körömlemezt?
- A járás során a lépés utolsó mozzanataként lábfejünk az öregujjról rugaszkodik el. Ehhez a mozzanathoz szükséges, hogy a
köröm felülről megtámassza a nagyujjat. Hiánya bizonytalanabbá teszi a járást, a futást, ami - főleg sportolóknál - fokozott
sérülés veszélyt okozhat.
- A gombás köröm körüli lágyrész gyakran lesz gyulladt, e reakcióval védekezik a kórokozók behatolása ellen. Ha körömgomba
miatt a köröm teljes eltávolításra kerül, a gyulladás miatt a körömsánc hegesen gyógyul, ezáltal részben, vagy egészben
elzáródik a növekvő köröm kivezető útvonalát jelentő, az ujj csúcsáig vezető
lágyrész-csatorna. Ha nem is feltétlenül alakul ki gombás köröm, de deformált, csökevényes köröm fejlődhet. Ilyenkor az esztétikai eredmény
jogosan megkrédőjelezhető.
- Gombás köröm a magas vércukor szint miatt cukorbetegeknél szinte törvényszerűen kialakul. Ilyenkor a korábban leírt rossz
gyógyhajlam és fokozott fertőzés veszély miatt még egy köröm eltávolítás is komoly szövődmények forrása lehet. A károsodott
hajszáleres keringés miatt még a szokásos helyi érzéstelenítés okozta átmeneti lágyrész duzzanat is a lágyrészek elhalásához
vezethet!
Mit tehetünk hát a cukorbeteg lábon kialakult gombás köröm esetén? A megoldás az orvosi felügyelettel végzett gépi
pedikűr-kezelés.
A gépi pedikűkrözés során magas fordulatszámú maró és csiszoló fejekkel a lehető legjobban elvékonyítjuk a gombás köröm lemezét,
hogy a gombaölő hatóanyagok teljes vastagságában átjárhassák azt. A kezelés nem okoz lágyrész sebet, így nincs fertőzés
veszély, nem fájdalmas, így nem igényel keringési zavart kiváltó érzéstelenítést és hatékonnyá teszi a helyi, gombaölő
hatóanyagokkal történő terápiát.
A gombás köröm rehabilitációja: körömprotézis építése
A gombás köröm kezelése elsősorban egészségügyi szempontból fontos, hogy megelőzhessük a betegség más körmökre való átjutását,
ill. a környezetünkben élők megfertőzését. Ugyanakkor - mivel a köröm növekedése lassú, hónapokig tartó folyamat - kezelése során
esztétikai
szempontokra is figyelemmel kell lennünk, elsősorban a papucs-szandál időszakában. Deformált, rövidült, csonkolt körömmel az
igényesebbek nem szívesen járnak mezítláb, mennek el strandra, uszodába...
Ezen a problémán tudunk segíteni az ún. körömprotézissel. A körömgomba megszűnése után, valamint egyéb okokból sérült, deformált
körömlemez esetén speciális anyagokból a lecsiszolt, csak részélegesen megmaradt köröm csonkjára felépítünk egy szabályos,
egészséges küllemű körömlemezt. A protézis
az új köröm kinövéséig eltakarja az esztétikailag zavaró körömelváltozásokat. A köröm protézis ugyan úgy használható,
mint a saját köröm, lehet vele vízbe menni, festhető. Lakkozatlanul, opálos színe miatt férfiaknál is fenntartás nélkül
alkalmazható.
Ameddig a köröm gombás, csak kivételes indokkal és átmeneti időre építhető fel körömprotézis, mivel az alatta lévő területet
nem tudjuk kezelni, az befülledhet, ami a körömgomba kiújulásához vezethet.
A benőtt köröm kezelése otthon
A benőtt köröm köröm sebészeti rendelőben vagy pedikűrös szalonban történő kezelése a gyógyulás felé vezető út első lépése.
Mivel a benőtt köröm kiújulási gyakorisága igen magas, feltétlenül szükséges, hogy a páciens is ebben otthona aktívan részt
vegyen.
Lássuk mik a benőtt köröm otthon történő kezelése legfontosabb szempontjai:
Benőtt köröm akut panaszokkal: amikor a benőtt köröm miatt heveny gyulladás és gennyes váladékozás alakul ki, nem célszerű
ha otthon történik annak kezelése és túl sokáig várunk a szakmai segítséggel. Legfeljebb néhány nap türelem, tengeri sós lábáztatás,
helyi gyulladáscsökkentő - de nem antibiotikum tartalmú - krémek alkalamazását követően célszerű sebészt felkeresni!
Benőtt köröm enyhe panaszokkal: ha még nem alakult ki váladékozó, lüktető fájdalommal és vadhús képződéssel járó gyulladás
kicsit hosszabb ideig próbálkozhatunk a benőtt köröm otthon történő kezelésével, amikor is a fentiekben leírtak napi rendszerességgel
való végzése javasolt. Esetleg érdemes kipróbálni a szegfűszeg illóolajat. Ez egy igen erős gyulladás csökkentő hatású készítmény,
melyet a benőtt, gyulladt köröm széléhez kell cseppenteni naponta 1-2 ízben. Az olaj drogériákban, bioboltokban kapható.
Benőtt köröm sebészeti beavatkozás után történő kezelése otthon: A kiújulás megelőzése céljából a benőtt köröm esetén fontos
a gondos lábhigiene. A tisztálkodás mellett érdemes otthon hetente 1-2 alkalommal, kellemes meleg vízben lábat áztatni. Műszálas
zokinit ne viseljünk. A lábujjak rendszeres összetorlódásának megakadályozására a kezelés részeként számítógépes talpvizsgálat alapján
készített egyedi talpbetét folyamatos viselése szükséges. A betétet otthon is hordani kell! A lábak rehabilitációs kezelése
sem hagyható el az otthon végzendők palettájáról. Ez a boltozatok megemeléséért felelős izmok karbantartása miatt szükséges.
Szigórúan tilos azonban a gyulladt területet otthon megszúrni, vagy bármilyen eszközzel belenyúlni! Nem javasoljuk a benőtt
köröm sarkainak, széleinek otthon történő kivágását! Ezek több bajt okozhatnak, mint amennyi eredménnyel kecsegtetnek. Súlyos
felülfertőzést okozhatnak, aminek a kezelése később komoly problémát okoz.
|